7. Bánat
Szívem labilis, oly könnyen dől romba,
Mint óvodás korom kártyavára.
Tudom-e ki tette? Tudom-e, mi okozza?
Szerelmes szívem szédült sikoltása…
Kettétépték, összeragasztották, s most
Ismét ezernyi csöpp darabban hever
A földön, várván a csókot mely szilánkok
Szétszórt erdejét ismét egybeforrasztja.
Egy perc, s hiánya tűrhetetlen nyomaszt,
Mint ahogy teszi azt kétes gondolat:
Ő hogy érez? Mit érez? Kellek neki?
Tán zavarja, ahogy Édes rátekint?
Rá se ránts, szívem! Majd én hordom magamon
Gyűlölség ellen szívünknek páncélját, s a kardot!
