3. Lusta vasárnap este
December elején, elválás után
Szívem az új szerelemre nyitva áll.
Lelkem mégis a romjaiban hever,
Egy szép leányra vár, kiről már eszem
Tudja nagyon jól, ha enyém lesz, sok-sok
Szenvedés lészen az, mi majdan rám vár.
Ám nem ez nekem, s szívemnek legfőbb gondom,
Bár ez lenne édes kín szenvedésim ágyán.
Itt vagyok most védtelen.. szívem számára
A fehér tálcán áll. s télnek idején semmi
Sincs mi mosolyán kívül szívem szájára
Őszinte, tiszta mosolyt bírna venni.
E csodás lány felől első látásra semmit
Sem éreztem, másfél évig szint’ észre sem
Vettem. ám bizony, ahogy távozni kezdett
Szívemről a bús-rózsaszín köd, megint
Kis időre boldog lettem. ismét színezte
Rózsa színére szemem ködös fátyolát
Cupido nyila új nevet hímezvén
Szívem fatörzsébe az előzőre rá.
Volt egy hét hol szívem ismét bizakodást
Nyert, s hol csak az enyhe aggódás környezte
Fejemet, minek oka szakítás terhe.
Ő volt ki, nehéznek hitt döntésen rágván
Magamat, erőt adott továbbmennem.
De most itt vagyok, s e héten hozzá eddig
Eljuttatni szívem üzenetét nem ment
Sehogy se. Ez most ami búval telít.
Így borult mára teljes sötétségbe
Lelkem világtól elzárt napsugára.
Várva azt a csodát, amely életembe
Visszahozza szerelmet, mi szívem boldogsága.
Így áll hát most lelkem búskomorsága
Sötét a múlt, sötét jelen, ködbe vész
Baljós jövőm.. Kell-e ennél több gond a vállra?
Szerelem tüze a fény az alagutam végén.
