5. Vasúti érzések
5.40. Az óra csörög. ismét kelek.
Készülődés, fáradtság, hajtunk a vonathoz.
Kiszállok, a sötét ég alatt jeges
Leheletükön át az emberek gondnak
Fekete paripáit kürtölik világgá.
Nem jó ez így. búskomor tömeg áll várván,
Hogy a két távoli fénypont új reggelen
Is bekússzon, s lassan induljon a menet.
Mindenki, ahogy bírja, nyomja fel magát,
A helyét persze senki sem adja át.
„Szabad ez a hely?”- hallik mindenfelől
Mindenütt egy a gondolat: az ablak felől.
Mire megy ott az öreg mama vele?
Ő is csak nézhet ki a poros ablakán
Öreg, koszos vonatnak, s mogorva lelke
Együtt él több megkeseredett árnnyal
Kik ezen a vonalon, hajnali órán
Előbb hátrahagyták apró darabjait
Sötét gondjaiknak. szinte szíven át
Érezni a maró sikolyt, mi problémáik
Üvölti a világba: „Elég volt már!”
„Új élet kéne, mi engem Pesten vár!”
„Elegem van, vidékre akarok költözni!”
Bántja fáradt lelkem mind e sok-sok baj,
S csak néha harsan fel egy-egy kósza kacaj...
