47. Az Út
„Üdvözöljük kedves utasainkat, az első megálló: Pillangó utca, az ajtók a jobb oldalon
Nyílnak…”
Lassan megnőnek az ódon fák,
Árnyékba borítják a kis virágokat,
S hosszú ujjukkal a távolba mutatnak…
Vár egy új világ a réten túl;
Vár egy új világ az erdőn is túl.
A virágok közt keresnivaló már nincs; űznek a növények, s füvek,
Az erdőben megesznek a vadak…
Ki tudja azon is túl mi vár a kalandorra?
Sziklás hegység, örök sivatag, vagy csendes óceán?
Ki tudja, ha menni kell hova lyukadunk ki?
„A következő megálló: Deák Ferenc tér: átszállhatnak a Kisföldalattira és a 3-as metróra”
Ki tudja, ha megyünk mi célja annak?
Mondják: „Maga az Út a lényeg, nem az úti cél”
A Megálló a cél. – mondom én.
Mi lenne velünk gyötrődés, kínlódás, tanácstalanság végtelen útján a Megállók nélkül?
Ott találjuk a percnyi boldogságot, örömöt és szenvedélyt,
Ami erőt ad, hogy az Utat újra folytatni tudjuk tele vággyal és energiával,
Így tudunk újra dacolni minden bizonytalansággal és nehézséggel,
Hogyha tudjuk már, hogy mit keresünk.
Legvégül úgyis révbe érünk, s a révben új utazást kezdhetünk.
Hogy elindíthassunk valakit az Úton a legszebb megállók felé…
„Déli pályaudvar: végállomás. Megkérjük tisztelt utasainkat, hagyják el a vonatot, s erre
figyelmeztessék utastársaikat is!”
