28. Gondola
A fényes lámpákból kiröppentek
Tündérei a világosságnak.
Csuklyás férfi hívja a zord tengert.
Sejtelmes fátyolát Hold világa
A városra ereszti… Sehol egy
Árva lélek. Kihalt utcák között
Csak egy gondolás ring némán, hogy egy
Napon úr legyen mindenek fölött…
Távoli harangszó szűrődik át
Ódon falain kopott házaknak.
Meredten, meredten nézik egymást.
Egyenruhájának ezüst gombja
Baljósan csillan meg szemgödrében.
Holdat támadják fekete felhők,
Vihar korbácsol sötét vizeket,
Mint özönvíz mossa őket az eső.
Sötét gondolájából partra lép.
Megáll, s karnyújtásnyira villan fel
Fegyver a Kaszás kezében. Arrébb
Megy. Leül. Most már tudja. Halott lesz.
Hátranéz, s kérdi rezzenéstelen
Arccal: „Miért pont most jössz el értem?
Miért nem hagytad célom, egyetlen
Célom sem, mi volt nemes, elérnem?”
„Magad Hóhéra voltál. Szerelmed
Döntötte romba életed. Fogadd
Most ajánlatom: minden érzelem
Nélkül beteljesíted Sorsodat.”
Ekkor sötét kőpadlóról felállt:
S hosszan arcon csókolta a Halált.
