Versek

10. Legszebb álmom

Egyik éjjel kívántad, hogy álmom alatt

Szememre szép tündérek édes mámort hozzanak.

Megtörtént. Egy lopott csók volt,

Kapualjban. Hozzád utolsó szavaim mondom:

Szeretlek!
Isten Veled!

9. Kétség s Remény

Bús mosoly ül arcomon.

Kétség s Remény.

Jó barátok saját bajomon.

Kitöltik az ember lelkét.

8. Máris vége?

Örvénylő vörös, s fekete massza

Mi lelkem tölcsére mélyére halad.

Csak egy kép áll E fölött tisztán,

Jól kivehetően: Te a virgács-

Rácsok mögött, tőlem nem egész’

Egy méterre: Bár elérhetném!!!

7. Bánat

Szívem labilis, oly könnyen dől romba,

Mint óvodás korom kártyavára.

Tudom-e ki tette? Tudom-e, mi okozza?

Szerelmes szívem szédült sikoltása…

Kettétépték, összeragasztották, s most

Ismét ezernyi csöpp darabban hever

A földön, várván a csókot mely szilánkok

Szétszórt erdejét ismét egybeforrasztja.

Egy perc, s hiánya tűrhetetlen nyomaszt,

Mint ahogy teszi azt kétes gondolat:

Ő hogy érez? Mit érez? Kellek neki?

Tán zavarja, ahogy Édes rátekint?

Rá se ránts, szívem! Majd én hordom magamon

Gyűlölség ellen szívünknek páncélját, s a kardot!

6. Mikulás

Szegény legény vagyok, pénzem ajándékra

Nincsen, ám minek is áldozzam csöpp játékra,

Ha szívem víg érzéseit egy dalban

Szebben mondhatom el? Nincs egy csecse-becse

Sem, mi szívemből zengene szépet, s kedvest.

De mielőtt itt bárki mást mondana,

Ez a vers nem az utókornak született,

S nem várom, hogy tudósok dicsérjék nevem,

Egy kép lebeg írás közben szemem előtt:

Mikulás, hóesés, s Te, ahogy nevetsz.

Zsákjában minden jó, s az enyémben versed,

Ám gonosz krampuszok fúrnák a dél-előt,

S szegnének kedvet széphez, nem létezőhöz,

Bármihez, mihez kettőnknek lenne közünk,

Boldogság, mosoly, víg csevely fölött köröz,

Mint keselyűmadár. Ám remélem köztünk

Ennél nincs nagyobb akadály, s hogy a Mikulás

Is tovaszáll, viszi magával krampuszát.

5. Vasúti érzések

5.40. Az óra csörög. ismét kelek.

Készülődés, fáradtság, hajtunk a vonathoz.

Kiszállok, a sötét ég alatt jeges

Leheletükön át az emberek gondnak

Fekete paripáit kürtölik világgá.

Nem jó ez így. búskomor tömeg áll várván,

Hogy a két távoli fénypont új reggelen

Is bekússzon, s lassan induljon a menet.

Mindenki, ahogy bírja, nyomja fel magát,

A helyét persze senki sem adja át.

„Szabad ez a hely?”- hallik mindenfelől

Mindenütt egy a gondolat: az ablak felől.

Mire megy ott az öreg mama vele?

Ő is csak nézhet ki a poros ablakán

Öreg, koszos vonatnak, s mogorva lelke

Együtt él több megkeseredett árnnyal

Kik ezen a vonalon, hajnali órán

Előbb hátrahagyták apró darabjait

Sötét gondjaiknak. szinte szíven át

Érezni a maró sikolyt, mi problémáik

Üvölti a világba: „Elég volt már!”

„Új élet kéne, mi engem Pesten vár!”

„Elegem van, vidékre akarok költözni!”

Bántja fáradt lelkem mind e sok-sok baj,

S csak néha harsan fel egy-egy kósza kacaj...

4. Kelletlen vers

Mi kellhet egy jó vershez? Milyen ihlet?

Mi adhat valódibb, igazabb, tisztább

Témát a költőnek, mint egy szépséges lány

Két lelkem mélyére ható, igéző szeme?

(...)

Így telnek vele boldogan mindennapjaim,

Miközben, ha tehetem, segítek gondjain.

Még, hogy nem jó témaválasztás Ő a versben?

Hisz’ húsz perc alatt ilyen munkát tettem.

3. Lusta vasárnap este

December elején, elválás után

Szívem az új szerelemre nyitva áll.

Lelkem mégis a romjaiban hever,

Egy szép leányra vár, kiről már eszem

Tudja nagyon jól, ha enyém lesz, sok-sok

Szenvedés lészen az, mi majdan rám vár.

Ám nem ez nekem, s szívemnek legfőbb gondom,

Bár ez lenne édes kín szenvedésim ágyán.

Itt vagyok most védtelen.. szívem számára

A fehér tálcán áll. s télnek idején semmi

Sincs mi mosolyán kívül szívem szájára

Őszinte, tiszta mosolyt bírna venni.

E csodás lány felől első látásra semmit

Sem éreztem, másfél évig szint’ észre sem

Vettem. ám bizony, ahogy távozni kezdett

Szívemről a bús-rózsaszín köd, megint

Kis időre boldog lettem. ismét színezte

Rózsa színére szemem ködös fátyolát

Cupido nyila új nevet hímezvén

Szívem fatörzsébe az előzőre rá.

Volt egy hét hol szívem ismét bizakodást

Nyert, s hol csak az enyhe aggódás környezte

Fejemet, minek oka szakítás terhe.

Ő volt ki, nehéznek hitt döntésen rágván

Magamat, erőt adott továbbmennem.

De most itt vagyok, s e héten hozzá eddig

Eljuttatni szívem üzenetét nem ment

Sehogy se. Ez most ami búval telít.

Így borult mára teljes sötétségbe

Lelkem világtól elzárt napsugára.

Várva azt a csodát, amely életembe

Visszahozza szerelmet, mi szívem boldogsága.

Így áll hát most lelkem búskomorsága

Sötét a múlt, sötét jelen, ködbe vész

Baljós jövőm.. Kell-e ennél több gond a vállra?

Szerelem tüze a fény az alagutam végén.

2. Rím Elek

Van itt minden szinten szinte minden:

Elszántság, kitartás, és sok- sok ötlet

De ezt papírra jegyezni gyakorlat meg nincsen.

Kéne még a tartalom, amiért bomlana a tömeg.

1. Első versem

Minden kezdet nehéz

Mondja sok-sok ész

Verset így rímbe szedni igen-igen nehéz.

Se verselés, se ütemhangsúly,

Semmihez sem ért e kéz.

De ha sorok sokasága

Belepte füzetem, egyszer beletanulok én.