48. Robbanás
Várod a beteljesülést,
De az alagút végén csak a fényt látod,
S az is csak egyre csak halványul szemed előtt,
Te futnál,
Hogy utolérd őt,
De a pont egyre kisebb,
A remény elveszik,
Dühös vagy,
Tőrnél és zúznál,
Belülről egy hatalmas üvöltés tölti meg a lelked,
Úgy érzed mindennek vége,
Magadba roskadsz,
És csak ülsz egyedül a sötétben némán meredve magad elé…
47. Az Út
„Üdvözöljük kedves utasainkat, az első megálló: Pillangó utca, az ajtók a jobb oldalon
Nyílnak…”
Lassan megnőnek az ódon fák,
Árnyékba borítják a kis virágokat,
S hosszú ujjukkal a távolba mutatnak…
Vár egy új világ a réten túl;
Vár egy új világ az erdőn is túl.
A virágok közt keresnivaló már nincs; űznek a növények, s füvek,
Az erdőben megesznek a vadak…
Ki tudja azon is túl mi vár a kalandorra?
Sziklás hegység, örök sivatag, vagy csendes óceán?
Ki tudja, ha menni kell hova lyukadunk ki?
„A következő megálló: Deák Ferenc tér: átszállhatnak a Kisföldalattira és a 3-as metróra”
Ki tudja, ha megyünk mi célja annak?
Mondják: „Maga az Út a lényeg, nem az úti cél”
A Megálló a cél. – mondom én.
Mi lenne velünk gyötrődés, kínlódás, tanácstalanság végtelen útján a Megállók nélkül?
Ott találjuk a percnyi boldogságot, örömöt és szenvedélyt,
Ami erőt ad, hogy az Utat újra folytatni tudjuk tele vággyal és energiával,
Így tudunk újra dacolni minden bizonytalansággal és nehézséggel,
Hogyha tudjuk már, hogy mit keresünk.
Legvégül úgyis révbe érünk, s a révben új utazást kezdhetünk.
Hogy elindíthassunk valakit az Úton a legszebb megállók felé…
„Déli pályaudvar: végállomás. Megkérjük tisztelt utasainkat, hagyják el a vonatot, s erre
figyelmeztessék utastársaikat is!”
46. Hová lettetek?
Unott angyal és szomorú ördög
Egymást átkarolva andalognak
A Duna két sötét partja között.
A Lánchíd és Országház már mogorva,
Sötét lepelbe bújtak; autók,
Buszok, villamosok, s az emberek
Fojtó zaja csak halvány, elmúló
Kép, minden üres. „Hová lettetek?” –
Kérdezi a város. Hallgatás,
Ezt adja a furcsa pár válaszul…
45. Pokoli pusztán
Kies pokoli pusztán jártam
Por, s hamu a nyakamig
Értek, s már semmi mást nem láttam,
Mint rút hárpiát; addig
Ismeretlen, féltékeny átkot…
Ahogy sárga fiola
Irigysége utat vágott,
Ezer virág s gondola
Közt elméjében… Az igazit,
Ki mellett nyugtom lelem,
Azt hittem, megtaláltam. Addig
Volt néhány boldog hetem…
Majd csak vártam, hogy vége legyen
Ennek a pokolbeli
Fojtogató börtönéletnek!
A boldogság elveszik;
Minden kételyem most kitölti
Az összes gondolatom.
„Itt a virágvége” – ezt közli
Valaki fentről mély hangon –
„Örökre…”
Végre!
"A vers művészet. Ennélfogva célja nem is lehetne más, mint a gyönyörkeltés. Na nem úgy, mint a hedonista élethabzsolásnak, az italnak vagy egy viccnek. Hanem úgy, mint a természetnek. Amikor az ember kiül a teraszra ősz derekán hallgatja az egyre némuló erdőt és pohár bor, meg a nehéz dohány mellett átadja magát a természet adta gyönyör élvezetének. Az ember szinte beleborzong, mikor felébred az éber álomból, amit a lábait körülfonó homok és az égszínkék tenger morajlása okoz. A vers így művészet. A világ minden öröme, boldogsága, ugyanakkor fájdalma és kudarca is benne van. Mint a természetben, éppen csak észre kell venni. Nincs az a jó érzésű ember, aki ne élvezne elmerülni a csodás természetben. A versek szintén: élnek, lélegeznek, felnőnek, majd elpusztulnak és újjászületnek."
Már esteledett. Legjobb ruháját öltötte magára, legalább emiatt nyugodt volt. Igen, passzol a piros meg a fekete, határozottan, állapította meg bejárati tükör előtt. Már csak a smink hiányzott, de alig tíz perc múlva indul a busza. Gyorsan felkente az alapozót, kis rúzs, kis szempillaspirál és egy kevés a lakótársa parfüméből. Többre nincs idő, majd Amynél befejezi.
A busz késett, az eső pedig szemerkélni kezdett, a megálló tömve, s mint egy isteni sugallatra, amint segélykérőn körülnézett, egy öreg néni hívogató tekintetén akadt meg a szeme egy sárga esernyő alól.
- Köszönöm szépen, megmentette az életem!
A néni csak kedvesen mosolygott és bólogatott. Valami nincs rendben ezzel a nővel gondolta Kate, de mielőtt bármit is kérdezhetett volna, nagy robajjal begördült végre a 23-as. Teltházas esti bulijárat volt. Fiatalok tömege, frissen borotválkozva, vadiúj sminkben és jónak hitt ruháikban álldogálnak és teljesen értelmetlen dolgokról csacsognak. Kívülálló számára bizonyára nevetségesek lettek volna. Többségük az is. De ő közéjük tartozott, s a büszkeség és a várakozás töltötte el a hátra levő tizenöt perces úton. Egyrészt hízelgőek, másrészt pedig visszataszítóak voltak a beszólások, melyek kihívó ruháját célozták. Érezte, ez a ma este az ő bulija lesz!
Megállt a busz, s ő pár perc séta után már Amy fürdőszobájában folytatta a sminkelést.
- Van itthon egy kis gin, nem iszunk egy kicsit, mielőtt elmegyünk?
- Persze, töltsél, nekem sincs túl sok pénzem. – mondta Kate, mikor végzett a festékkel.
Felhajtották az olcsó piát.
- Még egyet?
- Töltsél!
Megint ittak. És még két kört, míg elfogyott, ami az üveg alján maradt. Pár perc múlva már elemi erővel sodorta őket a londoni éjszaka. Egyik cigaretta a másik után, jókedv és vidámság járta át őket, úgy érezték, ők az éjszaka királynői. Végül megérkeztek a klub elé, ahol nagy neoncsövekből a bejárat fölött hirdetik meglehetős pátosszal a klub nevét: X. Amy nagybátyja volt az egyik kidobó, utálták egymást, de amíg a pasi alhatott nála, beengedi és szerez neki piát, meg amit akar.
- Hülye picsák! – hallották a hátuk mögül, de csak még jobban érezték maguk tőle.
Bent voltak. Végre odabenn, a dj egy ismeretlen előadótól valami pszcihedelikus számot játszott. Egyből letelepedett agyukra a sötét köd. Csak az érzékeik vezették őket a tánctér közepe felé, mindenütt neonfényben pompázó, izzadó arcok és testek vonaglanak ugyanarra a ritmusra. Fiúk és lányok, szájak, kezek és vágyak tapadnak egymáshoz. Egy helyes, fiatalabb srác kínálta őket valami kék tablettával – persze ingyen. A szülői tanításokat egy kardcsapással zúzta szét az alkohol.
Bevették. Pár perc és hatalmába kerítette őket a kábulat, csak sodródtak órákig az értések és kezek, csókok, ölelések tengerében. Majd egyszer csak fogyni kezdett a tömeg, lankadt a hangulatuk, s ők a harmadik adagért már maguk fizették ki a háromszoros árat. Nem akarták, hogy véget érjen. Dj-k jöttek, dj-k mentek, a lányok már meg se tudták számolni hányan – talán nem csak fiúk – jártak a szájukban, bugyijukban, s mennyi mindent el nem fogyasztottak. Míg végül csend lett és sötét.
Aztán hatalmas sikolyt hallott, majd egy férfi kéjes kacaját. Kinyitotta a szemét, nem látott tisztán, de látta maga mellett meztelenül és mozdulatlanul barátnőjét. Próbálta kezével elérni, de mintha egy kötél tartotta volna vissza, hirtelen hideg hatolt a tüdejébe, majd forróság öntötte el a melleit, s mire felsikoltott volna…
44. Széthulló világ
Labda, torta, madár, hajók,
Folyó, világ, merész majmok…
Virágok? Fák? Pici semmik,
Míg ők a zsebüket tömik.
Autók, repülők és villák,
Tenger, jachtok, gazdag világ…
Füst, benzin, olaj, háború,
Fegyver, golyó, halálszagú.
Mi kell neked, Ember?
Üzlet, üzlet, üzlet?
43. Néma sikoly
Világra jöttem, elindultam
Az úton, tele célokkal,
Vággyal, tetterővel. Újra
Meg újra végiggondoltam
Kalandos, világmegváltó
Életem, innen, Isteni
Menedékemből. Míg várom
Csodás életem, emberi
Zaj, fény, fájdalom,
Sikoltanék!
De nem tudok…
42. Ügyirat
Könnyű csillagtenger,
Édes álomillat,
Emberi küzdelem,
Látnoki ügyirat.
Látnoki ügyirat:
Emberi gyarlóság,
Álmunk tovaillan,
Tengernyi mohóság…
41. Természet-fotó
Kék nefelejcs és ibolya,
Mentalevél, s a friss zsálya,
Hatalmas lombú bölcs, vén tölgy,
A természet szép, úri hölgy.
40. Az én hazám
Szép vagy, gyönyörű vagy
Erdély-hazám, a nagy
Világon nincs más hely,
Hol nyugalomra lel
Az én forrongó lelkem.
Kárpátok szent bérce,
S a Marosnak völgye
Az, mi megdobbantja
Szívem. Távol vágyam
Gyötör, hogy láthassam,
S közelben, óh, Csaba
Királyfi dagasztja
Büszkeséggel mellem,
Ugyanekkor lelkem
Hatalmas bútól szenved.
Szabadságra mikor
Lel székelyek híres
Népe itt tebenned?
Mikor rázzuk már le
Bărăgamnak rabigáját?
39. Magam alatt
Üdvözlöm! Én nem kutatom.
Elsuttogom, nem kántálom,
Megismertem, nem tüzeltem,
Most összevarrom, s széttépem.
Nem zavarok, csak figyelek,
S magam alá temetkezem…
Magam, magam alatt vagyok,
S gondjaim oly’ hatalmasok!
Nagy, nagyon hatalmas okok.
Vajon csak nekem oly’ nagyok…?
Ki az, ki velem osztozik?
Ki az, ki engem elmozdít?
Szedd, szedd már össze magadat!
Könnyű az, ha jön az áradat,
S csak nem nyitja ki záradat
Semmi, semmi, semmi…
Kiálts most egy hatalmasat,
Hadd repedjenek a falak!
De szó fönnszakad, hang bennakad,
Ajtó mögött ősz bárd: liheg.
Hangjában ezüst kard figyel:
Lesújt, agyonnyom, most véged…
Futnék, ütnék, kiáltanék,
Mert érzem, érzem itt a vég!
Mindenütt csak szenvedés ül,
S szívem lassan elsötétül…
38. Ember, figyelj…
Ember figyelj, okulj és tanulj,
Vedd észre, mi van körülötted,
Gondolkodj a dolgokon vadul,
S nem lesz gát boldogság s közötted!
37. Semmi
Se itt, se most, se semmikor,
Semmit, senkinek, semmikor.
Sem ezt, sem azt, se most,
Se holnap: soha máskor!
36. Utazás
Magam, magam, magamba fordulok:
Felnyílt, vörös belsőmbe látok!
Mi van ott? Mi van ott?
- egy hang kérdi most.
Tüdőm, szívem, májam, s porcok – mondom.
Nem ott, nem ott, hanem a lelkedben!
Köd, képek, érzések, elvek s gondok.
Nem akarod az Egyetlen Szerelmet?
S hogy érjem el ezt mind?
Rázd le a láncaid,
S kezd el új életed!
Könnyen beszél nekem...
35. Sötét veremben
Sötét van. Csak néhol szűrődik be
Egy-egy lámpa fénye. Szíveinknek
Jeges félelme szúrja át
A metsző, hideg félhomályt.
Csak a motor zúgása, a társak
Félelme és utolsó imája
Hallik. Majd mindenki fülel:
A nagy zaj csak lassan ül el…
Fogom a hideg fémet, s fogaim
Közt tartom fa keresztem. Égő kín
A metsző hideg, mi testem
Járja át. Szívem is merev…
Majd üvöltés, csapódó ajtó, sötétben durranó fény!
Aztán Csönd. Béke.
Végre…
34. What I like
I like watching trains,
Except when it rains.
Alcohol kills the brain,
Such as drugs in the vein.
33. Mit érez most…
Mit érez most lelkem, s énem?
Tán a szerelemnek égi
Mezején vígan szökdécsel,
Vagy Zeusz villáma tépi
Széjjel, mi oly kedves néki?
Viszi, viszi most rohanva
A szép, vidám harmóniát
A sötét Este angyala.
Már búsan hajtom az igát,
De szívem még égbe kiált:
„Halld, hogy szeretlek,
S el nem feledlek!
Az életemnek
Te adsz értelmet!”
32. Nehéz teher
Nehéz terhed vidd válladon,
S csak boldogságod szárnyaljon!
Ki nagy súllyal nagyot ugrik,
Ugyanolyan nagyot bukik…
31. Tűzvonal
Fej fölött fehér gerle tovaszáll
Nézd, hogy ropog a fegyver odaát,
Látod, látod hová is kerültél?
Fekete morajlás irtó dühét
Hozza paripán a vörös szellő…
Halálba mennél bátran, vakmerőn?
Életed adnád az igazságért?
S meghalnál a csodás, szent hazáért?
Azt hiszed, megváltod a világot?
Az már évezredek óta lángol…
Hát így válsz te is azzá, mi ellen
Harcolsz! Mért ontod drága véredet?
Békét akarsz átkos háborúval?
A fényt akarod, örök borúval…
Küzdj, de csak magadért
S a szent békességért!
30. Hiába futsz
Erdő mélyén sötét vad lesben áll.
Futok, futok előle, s fényre vált
A holdvilág. A nap sugarai
Kínozzák, bántják testem, ajkaim
Szorítom, egy múzeumba lépek:
Ütés hátulról, s kimúló fények…
29. La muerte verde
Erdő, hajlott fákkal tele.
Itt-ott döglött verebek a földön,
S egy letaposott gyönge virág.
Pusztulás jár mindenhol.
28. Gondola
A fényes lámpákból kiröppentek
Tündérei a világosságnak.
Csuklyás férfi hívja a zord tengert.
Sejtelmes fátyolát Hold világa
A városra ereszti… Sehol egy
Árva lélek. Kihalt utcák között
Csak egy gondolás ring némán, hogy egy
Napon úr legyen mindenek fölött…
Távoli harangszó szűrődik át
Ódon falain kopott házaknak.
Meredten, meredten nézik egymást.
Egyenruhájának ezüst gombja
Baljósan csillan meg szemgödrében.
Holdat támadják fekete felhők,
Vihar korbácsol sötét vizeket,
Mint özönvíz mossa őket az eső.
Sötét gondolájából partra lép.
Megáll, s karnyújtásnyira villan fel
Fegyver a Kaszás kezében. Arrébb
Megy. Leül. Most már tudja. Halott lesz.
Hátranéz, s kérdi rezzenéstelen
Arccal: „Miért pont most jössz el értem?
Miért nem hagytad célom, egyetlen
Célom sem, mi volt nemes, elérnem?”
„Magad Hóhéra voltál. Szerelmed
Döntötte romba életed. Fogadd
Most ajánlatom: minden érzelem
Nélkül beteljesíted Sorsodat.”
Ekkor sötét kőpadlóról felállt:
S hosszan arcon csókolta a Halált.
27. Elejtve
Ismét legyőzték a vadászt,
Egy békés szarvas ejtette el,
Holott csak mozdulatlan állt.
Amaz lelkét elvesztette,
S otthagyta legyőzőjének,
Már látta a sötét Halált,
És a gyönyörteli Édent.
Fehér Angyalt és a Kaszást.
Ekkor ő megmerevedett
És a Szépséget csodálta.
Magától ment cellájába,
S örült, hogy rabul lett ejtve…
26. Vadász
Fekete űr telepedett a vadász lelkére.
Eredménytelen kereste a rettegett éjben
Az oly’ nemes küzdelmet, mi őt boldoggá tette
Volna… S egyszer csak megjelent egy őz, s igen kecses
Mozdulattal szökkent tova. Kezdte is üldözni
Át sűrű ingoványon, s pusztákon, hol szél süvölti:
„Ne állj meg, sose állj meg!” De a vadat csak egyre
Távolabbról és messzebbről figyelte, s már meg-meg-
állt kételyek között, vesződve képességein.
Mikor szem elől végleg elvesztette, szemeit
Lehunyta. Mélyen, hosszan álmodott.
S az Őz rá évekig várakozott…
25. Merülés
Én sosem gondoltam volna,
Hogy a színes mámortenger
Fekete mélyéről engem
Elnyel a bús bálna gyomra…
24. Róluk
Elindultam az úton,
De a célba nem értem
Hol veszhettem én el?
Megölt engem az unott
Társadalom. Senkit sem
Érdekel más, mint kicsiny
Magánya, és mint mindig
Le se szarja, hogy MINKET,
Embereket figyeljen,
Problémákat kutasson,
S társaira is hasson,
Mindet megnevelje.
Pedig nemes feladat,
Hogy tompa szellemeket
Sötét kútból emeljen
A világos magasba.
Rég ezek vesznek körül,
S húznának vissza mélyre,
S mind azt gondolja éppen:
Hogy én vagyok az őrült!
23. Neked ez mit jelent?
Neked ez mit jelent?
Rossz és jó. Oly’ sokszor
Használod, de bele
Sohasem gondolsz,
Vajon kívül rajtad
Hányan látják jónak,
Hogyha győz a csapat?
Mért mondanak rossznak
Téged, hogyha elvek
Vezetik a lépted?
Véled dicső tettnek
A pénzek szegénynek
Való ellopását?
Gazdag megrövidül,
S ki sajnálja kárát,
Miközben lopni bűn?
El tudod dönteni
Mindenről, hogy jó-e?
Hisz’ tudd meg, hogy senki
Nem mondhatja, hogy rossz ez,
S dicső amaz. Magad
Se tégy így! Merenghetsz,
Van, aki meghallgat.
Neked ez mit jelent?
21. Holdkirály
Körülnéz, és mit lát?
Csak néma pusztaság,
És hallgatag magány.
Lefelé néz, kit lát?
Zsibongást, őrjítőt,
S letűnt szelíd időt
Ide mi juttatott,
Emberi hatalom?
Szegény, mi lesz Veled?
Jő utolsó teled,
Csak folytasd ezt, s véged!
Ne így érjen végzet!
Ne így vesszen élted!
Hol romlott minden el?
Az Isten műve rossz?
Vagy megszállta gonosz
Utólag az embert?
Az összes élőlény
Megrontója főként
A civilizáció
És hierarchia.
Mindenütt sok zászlót
Lenget önző falka,
Önző királyának,
Hogy jusson hozzájuk
Uruk büszke bája.
Sötét átok rájuk!
Mindenki odafenn
A magasban lábbal
Tipor mindent ott lenn.
S amint lehet, támad,
Hogy nagyobb hatalom
Kerüljön kezébe,
S Embert, mint barmot,
Sodorjon veszélybe.
Ez világunk gondja,
Ember, megrontója.
Eredendően nem
A bűnnel születtünk,
Pénz, s hatalom tettek
Ily’ gonosszá bennünk.
22. Mennyei réten
Csodás mennyei réten jártam,
Fűszálak derekamig
Értek, s a fejem fölött láttam
Fürge angyalok addig
Ismeretlen táncát, s álmok
Mintáján kék viola
Szemem magasságában állott.
S ezer rózsa, ibolya
Közt megtaláltam az igazit,
Ki mellett nyugtom lelem,
Ki szívemben bús csomót lazít,
S boldoggá teszi lelkem.
Leheveredem víg tövébe,
S hallgatom a mennyei
Zenét, s könnyed táncukat nézem.
A boldogság elveti
Minden kételyem és kitölti
Az összes gondolatom,
Elhagyom a búskomor földi
Életet. Itt maradok!
Örökre!
20. Úri fogság
Királyi csillogás, tündöklő pompa
Százával szolgák, kristálypalota
Ura minden kívánságát lesik.
Magától került magasra, elérte
Célját, s végre minden álmát megélte,
De szívében méregfa cseperedik.
Messzi falu jó szívvel szülte,
De idő előtt mogorván el is küldte.
Sírt és távozott, megacélosodott
Szívben és lélekben. Gazdag uradalmat
Vágyott, szíve másik országát. Annak
Módját megragadta, alattomos volt.
S most ő a fenség. Övé a királynő,
A gyönyörű, s fájdalom pokollá nő
Mindenki szívében, akik lelke
Szintúgy érte dobban. Szép számmal
Tüskék vitéz hercegekben. S lám, a
Király ezt nem élvezi. Visszamenne
Hazájába. Csend, s nyugalom repkedjen
Mellette, s ővele szép szerelme.
Ott reá veszély nem leselkedik,
S minden fa irigyli boldogságuk,
Virágok nőnek, hova téved lábuk.
De szívében méregfa cseperedik.
19. Decemberi napsugár
Nyolcat ég. Ilyenkor is csendes, sötét.
Mindenki tudja azt, hogy ő vét,
És mindig ragyognia kéne,
Hogy boldog legyen az Élet.
18. Alkohol
Eljött hát a hétvége,
Ünnepeljük jégerrel,
Mondja a sok-sok alkesz
S vesznek még egypár ampeszt.
Hová vezet most mindez?
Ritkán hódolj ilyennek,
A józanság vezesse
Minden lépésed, s elérsz
Egy új világba, ahol
Minden olyan, mint akarod!
17. Szívem, remény, elmúlás
Ifjú szívemet eléd vetettem.
Kicsit használtad, most polcra teszed.
Fáj most az érzés. Lelkemen üres űr fekszik.
Csöpp remény a halovány fénysugár, s tetszik,
Hogy még sincs veszve most minden. Ölel a gondolat,
Hogy talán egyszer enyém lesz szíved, s ajkad.
16. Személyes ajándék
Áldott nap közeled
Szent Karácsony napja,
S szívem is áldott,
Hogy Téged kapott ajándékba.
Te is kapsz most tőlem egy
Apró tárgyat, s újabb verset.
Elmondani két dolgot vágyok:
Szeretlek, s boldog Karácsonyt!
15. Éji erdő
Vigyázó tekintetét ránk veti,
Szeme villámot szór, ha kezünk egymást
Érinti, s szája tüzet okád ennyi
Hét után, ha csókolok szerelmes lányt:
Téged
Hogy szólhatna bele? Megcsaló? Önző?
Igen. Ő vehetné elé boldogságunk?
Hisz’ jóban vagytok, s éppen ezért önnön
Vágyai helyett nézhetné mire vágyunk:
Egymásra
Ő az, ki vizet prédikál, és bort iszik.
Eldobnád boldogságunk, s felülnél ennek?
Hisz’ reánk vár mindent mit nő s férfi mindig
Keres, s csak ritkán talál. Ezt adhatom Neked:
Szerelmemet
Rátalálhatsz a legszebb ösvényre, arra
Mi elvezet a valódi boldogsághoz.
S én leszek kalauzod kanyarokon balra,
S jobbra át. Mindenen túl mi egyet akadályoz:
Boldognak lenni
Kérlek ily’ hamar ne dobd el az esélyt!
Hagyd, hogy vezesselek, s szíved vezessen
Az Új Világba, hol eléred a célt.
Ott Angyalokkal s Tündérekkel játszunk majd Kedvesem.
Szeretlek!
14. Üvöltés
Szomorú szívemet
Fájdalom tölti el.
Hideg szava lelkem
Kínozza, s emészti fel.
S most kérdezi szomszéd:
Honnan az üvöltés?
13. Érintés
Szerelem elfojtott lángja lobbant fel
Szívemben szép szerelmem válaszát
Követően. Ő e világon ismét tett engem
Mindenkinél százszor boldogabbá.
Édes öröm osztályrészem, s mennyei
Mámor, hogy Ámor első lövése –mi
Telibe lőtt engem- után meglőtte
Szerelmes szívem párját. Az élet előtte
Volt várakozás és remény, hogy eljő
Az idő, mikor kezünk összefonódik..
Most hosszú lesz minden est és délelőtt
Mikor ajkunk nem egymásba záródik.
Mert szívem és lelkem ütemre dobban,
Hogyha csak puha bőröd érinti kezem.
Most nem vágyok másra, csak hogy karomba
Zárhassalak, s felemésszen a szerelem!
12. Nász
Önmagammal békés, vidám frigyre lépek,
S egy jelszót kiáltok a világba: Új Élet!
11. A vég? Kezdet
„Most múlik pontosan.” Mindennek vége.
Csalódás, búskomorság, bánat és méreg.
Álomba merülés előtt pár könnycsepp lelkem
Megtisztította. Fáradt vagyok és éber,
Tudom, hogy visszafordulni késő, s énem
Már nem is vágy rá. Új élet vár szívemre.
Tárva-nyitva? – kérdem. Semennyire sem.
Begubózik sötét zugba, kulcsa elveszett.
Vár. Vár, hogy betörje új szerelem
Korhadt kapuját. S akkor újra szárnyra kel.
Kedv, remény, szerelem, Isten véletek!
